A Szolnok Városi Kollégium két Arany János programjából 16-an vettünk részt „A Gyermekvasút nyomában” elnevezésű 20 km-es budapesti teljesítménytúrán.

A Gyermekvasutasokért Alapítvány által minden év március 15-én megszervezett teljesítménytúrára immár 10. alkalommal neveztünk be. Ezúttal 16-an vágtunk bele az akár a „Hegyre fel, völgybe le!” nevet is viselhető nagy kalandba, melynek során a Budai-hegység legszebb részeit jártuk be gyalog. A Gyermekváros utcai tagintézményből hatan, a Bán útról tízen vállalkoztak a túrára. Utunk során a Széchenyi-hegy, Hárs-hegy, Fazekas-hegy mellett érintettük a János-hegyen 110 évvel ezelőtt épített Erzsébet-kilátót is, amely a maga 527 méteres magasságával Budapest „teteje” is egyben. A szemet gyönyörködtető körpanorámáért érdemes volt fellépcsőzni a kilátó tetejére.

A nappali teljesítménytúra nem a hossza, annál inkább a nagy szintkülönbség miatt már közepes nehézségű, ezért a haladó túrázóknak ajánlott. A túrára jelentkezők ezt a körülményt bölcsen mérlegelve figyelembe is vették! Mint kiderült az indulás előtt tartott megbeszélésen, ezúttal is jócskán akadtak közöttünk félmaraton-futók, korábban 20, 50 km-es teljesítménytúrákat is teljesítő diákok. Az erőnléttel, kitartással nem is volt baj, a reggeli szemerkélő esőt követő remek, napsütéses idő, ugyancsak a túrázókat segítette.

Már a bemelegítő szakasz első öt kilométere izzasztónak bizonyult. A Széchenyi-hegyről erős lejtőn ereszkedtünk le a Farkas-völgybe, majd folyamatos emelkedőn haladtunk a Gyermekvasút Normafa megállójáig. Az erdei utak kissé fel voltak ázva, de nem kellett dagonyáznunk. Tizenhét ellenőrzőponton kaptunk pecsétet az igazoló lapjainkra. Folyamatosan élveztük a szép tájat és a jó időt. A túraútvonal többször keresztezte a Gyermekvasút útvonalát, annak megállóit érintve. A nosztalgiavonat gőzmozdonya is elpöfékelt mellettünk. A cél a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthon volt, ahol emléklapot, jelvényt kaptunk a szervezőktől. A mosolygós arcokat látva, vélhetőleg felejthetetlen élmény marad ez a program is a túraközösségünk számára. A túravezetőnek pedig mi is lehet annál nagyobb köszönet, mint amit – látva a világhálóra feltett képeinket – Besztercei Szilvia, egy évekkel ezelőtti „aranyos” túrázó, így kommentált: „Hálás leszek mindig, hogy tanár úr elvitt minket többször is, nagyon szép emlékeket hoztam. Pár év múlva már én is viszem a családot!”

Kép és szöveg: Cs. J.